A környezeti határértékek rendszere

Legelőször is szögezzük le, hogy olyan, hogy „a határérték” — olyan nincsen. Határérték nagyon sokféle van, és nemcsak aszerint, hogy azt milyen közegre (a környezetvédelemben a leggyakrabban a talajra, a felszíni, illetve a felszín alatti vízre) szabjuk meg. A környezetvédelmi törvény (a többször módosított, 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól):

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500053.TV

Magyarországon a határértékek háromféle rendszerét különbözteti meg.

1. A környezetre gyakorolt hatás módja szerint:
   • igénybevételi,
   • kibocsátási, illetve
   • szennyezettségi;
2. a tárgyalt közeg hasznosításának módja szerint:
   • ökológiai,
   • egészségügyi,
   • tervezési és
   • rendkívüli helyzetekben alkalmazandó;
3. 3. az érintett terület mérete (a szabályozás léptéke) szerint:
   • általános jellegű,
   • területi,
   • helyi,
   • egyedi
   • védelmi övezetekre vonatkozó

határértékekről értekezik.

Ezek közül az első csoporttal, leginkább az igénybevételi és szennyezettségi határértékekkel foglalkoznánk. Az igénybevételi határértékek rendjének azonban még a koncepcióját sem dolgozták ki — olyannyira, hogy az ezekre utaló jogszabályok már-már nevetségesen összehangolatlanok:

http://volgyesi.uw.hu/dokuk/vki.php

Jogilag védett objektumainkra (talaj és földtani közeg, illetve talajvíz) tehát csak felső határértékeink vannak. A jog meghatározza, mi az a koncentráció, ami fölött az adott összetevő felszaporodásának természetes voltát kétségbe vonja, de nem határozza meg azt a koncentrációt, ami alatt az illető összetevő elszegényedésének természetességét kétségbe vonná. Nagyon fontos itt leszögeznünk, hogy ezek a környezeti és egyáltalán nem egészségügyi határértékek. Nem azt mutatják, hogy mi az a koncentráció, ami (valamire) „káros” lenne, hanem hogy egy adott országban, régióban stb. mennyi az éppen szabályozott összetevő háttér jellegű (szokásos) mennyisége.

Bármily sajnálatos is, de a „háttér” nemcsak a környezetvédelemben, de a rokon tudományokban is a legtisztázatlanabb fogalmak egyike: az Európai Unió különféle dokumentumai jelenleg több mint tízféle meghatározását tartalmazzák, és bár ezek koncepcionálisan erősen hasonlítanak egymásra, maga a koncepció szakmailag vitatott. Az azonban teljesen biztos, hogy a háttér kőzetenként, földtani közegenként más és más.

Ebből adódóan az egyes országokban a fölső határértékek erőteljesen különböznek. Így például a szántott talajréteg össze megengedhető cinktartalma:

Kanadában: 400 mg/kg

Ausztriában, Lengyelországban, Németországban: 300 mg/kg

Magyarországon: 200 mg/kg

Angliában: 150 mg/kg

Jogrendünknek ez a féloldalassága eredményezi azt, hogy a hivatásos tiltakozó szervezetek (az ún. „zöldek”) egyfolytában csak a (felső) határértékek általuk következetesen szennyezésnek nevezett túllépése miatt tiltakoznak, és sosem a földtani közeg „kirablása”, tehát a túl kis koncentrációk miatt.

A talajban megengedhető koncentrációk meghatározásának két alapdokumentuma az Európai Unióban az ún. „berlini lista” (1991)

http://www.kvvm.hu/szakmai/karmentes/kiadvanyok/karmkezikk2/2-02.htm

és a többször módosított „holland lista” (eredetije ugyancsak 1991).

Az első magyar szabályozás:

10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet a felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről

http://www.kvvm.hu/szakmai/karmentes/jogszab/jogszab02/tartalom2.htm

e kettő hazai viszonyainkra alkalmazott kombinációjaként készült el; de gyakorlati alkalmazását megnehezítette, hogy keveredtek benne a háttérérték- és a határérték jellegű mennyiségek. A jelenleg érvényes jogszabályban:

6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről

http://www.geo-log.hu/uploads/docs/6_2009_kvvm.pdf

már csak határérték jellegű mennyiségek szerepelnek. Ugyanezekben a rendeletekben szerepelnek a felszín alatti vizek védelméhez megadott határértékek is, de az ezek meghatározását elrendelő jogszabályban:

219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0400219.KOR

meghatározottnál jóval kevesebb elemre.

A kibocsátási határértékek közül mindössze egy csoportra hívnám fel a figyelmet, és erre is csak azért, mert az ajkai vörösiszapömlés után több szervezet is erre hivatkozott: a vörösiszap összetételét hol a fentebb idézett, a talajok védelmét célzó rendelet számaival, hol pedig a "Szennyvizek és szennyvíziszapok termőföldön történő elhelyezése" című, MI-081735/1990 számú ágazati műszaki irányelvben foglaltakkal vetették össze. Le kell szögezzük: teljesen helytelenül — és nem csak azért, mert a vörösiszap nem azért ömlött ki, mert így akarták volna a mezőgazdaságban hasznosítani. Egyszerűen azért, mert a vörösiszap épp úgy nem szennyvíziszap, mint ahogyan nem talaj. A magyar jogrendben ugyanis a szennyvíziszap nem más, mint „a települési szennyvíz tisztítása során keletkező és az ehhez hasonló összetételű szennyvizeket kezelő egyéb szennyvíztisztító művekből származó iszap:

http://www.date.hu/acta-agraria/2004-13/horvath_imre.pdf

Elemek „B” szennyezettségi határértékei és a mezőgazdaság számára általában minimálisan szükséges mennyiségei a talajban (mg/kg):